XII. Burn

A telefonom után kotorásztam a zsebemben. Elolvastam a rövid de ütős üzenetet és könnyek gyűltek a szemembe.
    -Mi történt?-vette el tőlem Austin a telefont, és ő is elolvasta.- Sajnálom Indie.-ölelt meg szorosan.
Nekik csak egy teknős amit könnyen lehet pótolni, de nekem egy kis élet ami rám volt bízva, és most már nincs. Miattam.
Meg az emberek azt gondolják, hogy egy ilyen pici állatot nem lehet annyira szeretni mint egy macskát, kutyát vagy papagájt. Tranquila a nyugodtabbik közülük tehát ha valami gond volt  nem vettük észre.
    -Miattam halt meg.-piszkáltam a papír zsepit amit Austin adott.
    -Honnan gondolod, hogy miattad?-vont kérdőre hazafelé menet.
    -Rám volt bízva, az én felelősségem lett volna vigyázni rá. Meg olyan kis különc volt. Mindig napozott és csak enni ment a vízbe.-merengtem el mosolyogva.
    -Nézd a jó oldalát, még egy van.-adta ki az optimista énjét.
Még egy kicsit sétáltunk, de aztán Austin rá jött, hogy ez nem a legjobb pillanat a sétára, és felhívott valakit, hogy jöjjön értünk. Hálás pillantással nyugtáztam ezt a gesztust és egy hatalmas öleléssel. Biztos gondolta, hogy a rajongók jönni fognak, úgyhogy én beültem hamarább, ő meg kint maradt pár képet készíteni, na meg autogramot adni. Jó volt látni ahogy a boldog rajongók a telefonjukat szorongatva ugrálnak, visítanak (ahogy Kristen mondja 'nyikorognak') és hatalmas mosoly terül el az arcukon. Legalább ők boldogok, ha már én nem lehetek felhőtlenül az. Viszont az élet egy hullámvasút, úgyhogy addig kell élvezni amíg van mit. Egyszer a hullámvasút is elér a megadott helyre, és ott a vég...
     -Hát ezzel is megvolnánk.-huppant be mellém Aus és egy puszit nyomott az arcomra.
     -Milyen boldogok.-néztem ki a sötétített ablakon.
     -Megéri annyit szenvedni egy-egy felvétellel.-piszkálta a pulcsija madzagját.
     -Sokat kell?-néztem rá.
     -Egyszer eljöhetnél, ha van időd.-fogta meg a kezem.
Amikor összekulcsolja az ujjainkat megszűnik körülöttem a világ, problémák és egyéb negatív tényezők. Egyetlen egy érintéssel képes elfeledtetni mindezt. Az úton még kérdezgettem tőle, ő meg készségesen terelte el a figyelmem. Tudta mit, mikor és miért kell mondni, hogy az úgy hasson ahogy kell. Mint a gyógyszer amit időben veszel be. Egy piros lámpánál Austin kitalálta, hogy játszunk piros pecsenyéset. Ez abból áll, hogy te ki kell tedd a tenyered, a partnered az ő tenyerét a tiedre és le kell csapd. Persze aztán a kezed úgy néz ki mintha most sütötted volna meg és az érzés is körülbelül ugyan ilyen.
      -Na most már nyernem kell!-csapott még egyet... Mellé.
      -Többet játszottál az üléssel mint velem.-nevettem ki.
      -Ne piszkálj!-tartotta fel a mutatóujját amolyan 'vigyázz magadra!' stílusban.
      -És ha piszkállak?-vigyorodtam el?
      -Akkor ez lesz!-bökött az oldalamba mire felvisítottam.
      -Gyerekek minden rendben?-nézett ránk a visszapillantóból a bácsi.
      -Persze Bob.-válaszolt Austin, és az egyik kezével a számat fogta be finoman a másikkal meg hol bökött, hol csiklandozott.
       -Carter fejezd be!-kiabáltam.
       -Hát támadj vissza!-piszkálta a hajam.
       -Tudod eléggé nehéz ha mindkét kezemet lefogod.-próbáltam kiszabadítani.
       -Erő kellene kedvesem, erő.-hajolt az arcomhoz.
       -Annyi sincs, hogy egy befőttes üveget kinyissak, akkor meg mit vársz?!-'háborodtam' fel és egyben rontottam is el az idilli pillanatot.
       -Hűha akkor edzeni is ketten fogunk.-kacsintott majd adott egy puszit a számra és elengedett.
Pont jókor. Austin megköszönte a fuvart és kiszálltunk. Normális esetben a barát ilyenkor lelép, mert azt mondja, hogy 'zoknit kell válogatni' vagy valami ürügyet talál. A legjobb barát veled szomorkodik, Austin meg mellém lépett megfogta a kezem, és azt suttogta, hogy 'Induljunk. Erősebb vagy mint az hinnéd, sikerülni fog.'   Kinyitottam az ajtót, de mivel senki nem volt sehol nagyon kulturált módon elkiabáltam magam, hogy 'gyertek már ide legyészi!'. Valami módját találnom kell annak, hogy összecsődítsem őket...
       -Nem kellett volna teknősöket venni.-ölelt meg a húgom.
       -Dehogynem. Minden hibából  lehet tanulni.-ölelt meg mindkettőnket anyu.
       -Remélem, hogy Travis-t nem viseli meg nagyon.-biggyesztettem le a számat.
       -Inkább menj, válaszd ki a helyet ahol el szeretnéd temetni. Ne húzd az időt.-engedett el anyu.
Ne húzzam az időt. Igen ezt könnyű mondani, de nehéz elengedni. Lehet emlékszel arra amikor leírtam az udvart. Terasz, medence és egy növénnyel befuttatott szerkezet amin égők lógnak. Tökéletes hely. A kis ásó ki volt készítve, anyu gondolt rám, úgyhogy ásni kezdtem.
      -Itt van a teknős.-guggolt le mellém Aus egy gyufásdobozzal.
      -Előkelő és elegáns.-mosolyodtam el a könnyeimen keresztül.
      -Anyukád ezt találta gyorsan.-fogta óvatosan a dobozkát.
Kinyújtottam a kezem, ő belehelyezte a dobozt és kinyitottam. Mintha aludt volna. Annyira fájt, hogy elvesztettem. Tudod amikor rád van bízva egy állat az olyan mintha gyereked lenne. Enni adsz neki, foglalkozol vele, beszélgetsz(legalábbis én szoktam), és egészen vicces dolgok történnek veletek. Nem, nem olyan mint egy gyerek, de felelős vagy érte. Visszacsuktam, és letettem a kis 'kotorékba'.
     -Vigyázz magadra pici.-simogattam meg a dobozt, és elkezdtem visszatúrni a földet.
     -Legalább nem szenvedett sokat.-segített Austin.-Történt veletek valami vicces?
     -Persze.-ültem törökülésbe ő meg ugyanígy velem szemben.-Például amikor olvastam akkor mindig ott feküdt a könyvemen, vagy amikor este későn egyedül éreztem magam, de még volt dolog a képekkel akkor a laptopon pihent és onnan nézte a kezemet. Vagy filmeztünk is együtt. Egyszer meg répát ettem és gondoltam neki is adok, de nemes egyszerűséggel hátat fordított nekem.- elevenítettem fel a kedves emlékeket.
     -Látod, ezekre kell emlékezni, és nem arra koncentrálni, hogy most mi van. Ez elmúlik előbb vagy utóbb, de azok amiket meséltél örökké ott élnek az emlékezetedben.
     -Köszönöm.-súgtam a fülébe miközben szorosan megöleltem.
     -Most jönne az a rész, hogy piszkállak, de tekintettel a helyzetre nem foglak.-simogatta a hátam.
     -Neked van állatod?-néztem rá csillogó szemekkel.
     -Igen. Egy macskám, Romo és egy kutyám is volt, Angel.-pillantott le rám, és látszott rajta, hogy neki is fáj, hogy elvesztette a kutyusát.
      -Sajnálom.-szorítottam meg egy picit.
      -Jobb ott neki. Holnap után átjöhetnél megnézni a macsekot. Biztos kedvelni fog.-próbált jobb kedvre deríteni.
      -Csütörtök lesz?
      -Igen, miért?
      -Pénteken be kell menni megnézni a sulit. Annyira félek.-mondtam el neki.
      -Nincs mitől. Kedves vagy, és hamar beilleszkedsz mindenhová valamint mindenki megkedvel. Aki meg nem azzal gond van.-bátorított.
      -Nem, néha velem van gond.-nevettem fel.-De köszönöm a bókot.
      -Ki mondta, hogy az volt?-viccelődött, és az oldalamba bökött. Megint.
      -Azt gondoltam. Miért talán nem az volt?-pislogtam rá.
      -Dehogyis nem.-húzott magához közel, és megcsókolt.
      -Nem akarok belerontani a csodás képbe, de Michele beszélt anyuval és azt üzente neked Austin, hogy legyél otthon két percen belül.-hadarta el totál vörösen, és el is tűnt.
      -Milyen aranyos volt a húgod.-segített fel.
      -Szörnyen.-forgattam a szemeim mire elnevette magát.
Bent anyu a konyhában forgolódott így nem kellett keresgélni, hogy elköszönjön Aus-tól. Kikísértem, mégy egyszer megköszöntem mindent, kaptam egy 'álmodj szépeket' csókot és aztán elment. A szomszédba.
      -Csináltam neked meleg szendvicset.-jött anyu elém egy tálcával.
      -Köszi.-öleltem meg.-Odass és még tea is van.
      -Erdei gyümölcsös.-nézegette, mintha érdekes lenne.
      -A kedvencem. Anyu figyelj, kezdem túltenni magam rajta, tehát nem esek mély depresszióba, nyugi.-vettem el tőle a tálcát.
      -Ennek örülök. Jó éjt, a kaját kivételesen fent is megeheted.-adott egy puszit az arcomra, majd útnak eresztett.
A szobámban felkapcsoltam a villanyt, megnéztem Travis-t aki úszkált. Kivettem, megsimogattam és az arcomhoz tettem. Ez egy olyan jó éjt szokássá vált. Na igen aztán meg moshattam kezet, mert a teknős valami betegséget hordoz amit ő nem kap el, de az ember igen. Ha meg kezet mosni voltam egyúttal már át is öltöztem. Miután visszatértem a szörnyen csinos zöld rövidújjú pizsamámban megittam a teát, mellé ettem a szendvicset és vártam a tea hatását. Tudtam, hogy nem okos dolog este inni... Így történt meg az, hogy a falamra kikerült az első One Direction poszter valamint az akváriumot az ágyam melletti szekrényre tettem. Egy órába telt ez az egész, tehát addigra már ki voltam dőlve még jobban mint voltam. Elvégeztem az esti rituálét, és kettős érzéssel bújtam ágyba.

Hey dear!
Ha elírtél ide azt jelenti, hogy elolvastad a részt. Remélem, hogy vártad már nagyon:D Sajnálom, hogy nem tudom mindíg írni, de a fizikatanárnő ráállt erre a tanulásra, a franciatanárnő is nagyon  szívja  a vérem és az idő meg kevés. Segond. Négy hét és vakáció! Remélem, hogy veletek is minden oké, és köszöntöm köreinkben a két új olvasót! Maradjatok sokáig velünk:3  
A részhez most nem tettem zenét, mert hol szomorú hol vidám és nem tudok mellé mit tenni, de Ellie Gounding-Burn c. száma illik valamennyire:D Ennyi voltam. L.xx

XI. Best friends

Zara Larsson-It's a wrap
Nem sok időbe telt míg Zach talált egy üveget én meg nagyon paráztam, hogy akkor itt most mi a fene is lesz.
    -Mivel te vagy az új tag te pörgetsz.-nyomta az orrom alá az üveget.
    -Liz.-'javította' ki Alex Zach-et.
    -Ő meg ki?-ráncoltam a szemöldököm.
    -Hát te!-háborodott fel Alex.
    -Majdnem eltaláltad.-nevettem el magam.-Lex inkább.
    -Jól van Liz, akkor menjünk a fűbe.-cukkolt Alex.
Austin csak nevetett mint a többiek, de Sarah nem vette jó néven, hogy Alex piszkál. Nem én voltam a hibás! Leültünk egy körbe Robert, én, Zach, Sarah, Alex és Austin. Valami jó is volt abban, hogy beültem a 'közepébe', mert legalább megismertem őket.
    -Pörgess már!-mosolygott Sarah, és a tenyereit dörzsölte, mintha készülne valamire.
    -Alex. Felelsz vagy mersz?-kérdeztem, és őszintén eléggl kínos volt, hogy az a nyomorult üveg pont ott állt meg.
    -Merek.-jelentette ki, és biztos valami eget rengető feladatot várt. Hát rossz embert nézett ki magának.
    -Nyomj ki húsz fekvőtámaszt.
Eléggé furcsán nézett rám, mintha azt kérdezte volna, hogy 'csak ennyit mersz?' de nem módosítottam a kérésem ő meg nem kérte. Tizenötig egészen jól ment, de aztán már kezdett nyavalyogni. Akkor jött az, hogy Robert át akarta venni, de mondtam, hogy ezt nem lehet így, és kitört a 'vita', hogy miért kínozom meg. Persze a fiúk elhülyéskedték, de Aus túl komolyan vette, és végül azt mondtam, hogy elég ennyi, menjünk tovább. Nehezen akarták befejezni. Alex pörgetett.
    -Austin felelsz vagy mersz?-vonta fel a szemöldökét valami ördögi mosollyal.
    -Merek.
Nos az lett a következménye, hogy Austin meg kellett(volna) egyen egy fél marék füvet, mire Robert felnevetett, hogy a barátja egy kecske Zach meg megvádolta, hogy füvezik, és 'beköpi' az anyukájának. Persze megette a füvet, én meg mondtam, hogy egy ideig ne közeledjen. A fiúk kifejezetten hülyék tudnak lenni, és ezért kell nekik egy lány aki helyreteszi őket, valamint itt tartja őket a földön.
    -Van olyan aki tetszik most?-kérdezte Sarah Zach-et. Az üveg állásából hamar rájöttem, hogy kicsit elbámultam...
    -Niiiiincs.-húzta el és rám vetett egy pillantást, és gyorsan megpörgette az üveget.
Szerencsére nem került rám a sor, utolsó körig.
    -Szóval mersz.-elemezgette Alex a szavaim.
    -Igen, ezt mondta két perce is.-nevetett Austin a haverja arckifejezésén.
    -Jó. Akkor azt mondom, hogy énekelj valamit.
    -Nem. Meg akartok süketülni?!-meresztettem ki a szemeim.
    -Rajta. Még úgy se voltam süket.-bökött oldalba Zach.
Austin négykézlábra állt, és egy bíztató csókot lehelt az ajkaimra. Khm nem mondom valamennyi bátorságot gyűjtöttem belőle. Gondolkoztam, hogy mi lenne a tökéletes dal amivel beéghetek.

          ''When it's you and me,

           we don't need no one tell us who to be

           We'll keep turning on the radio!

           What if you and I 

           Just put a middle finger to the sky

           Let 'em that we're still Rock'n'Roll!''

     -Duettezhetünk!-pacsizott le velem Sarah és jókedvűen nevettünk.

     -Én, mint a menedzsere nem tanácsolnám eme kínos beégést, hogy ezzel a fruskával énekeljen. Inkább ajánlom jóképű barátomat Zach Dorsey-t.-konferálta fel magát és haverját Robert.

     -Oh, kérem köszönöm az ajánlatot, még gondolkozok rajta.-paskoltam meg a hátát nevetve.

      -Utolsó kör.-harangozta be Austin.-Aztán megyünk.

Miközben az üveget pörgettem sok kérdés fordult meg a fejemben, de az nem, hogy a következő személynek mit fogok mondani.

     -Mhm. Felelsz vagy mersz?-piszkáltam egy fűszálat.

     -Felelek.

     -Jó, akkor... Mi hiányzik az életedből?-improvizáltam.

     -Érdekes kérdés. Talán a nyugalom. Híresség ide vagy oda, elég rossz az, hogy nem mozdulhatok ki nyugodtan vagy, hogy minden léptemet figyeli a média. Nem könnyű.-sóhajtott egyet, majd feltápászkodott.

     -Én nem panaszkodok, pedig én is eléggé híres vagyok.-mondta Robert amin jót nevettünk. Szeret a középpontban lenni az tuti.

Miután mindenki felállt egy öleléssel búcsúztam mindenkitől. Kaptam egy aláírt kavicsot (!) Robert-től, valami cetlit Zach-től, egy csomag M&M's-et Alextol(fel akarnak hízlalni?!) és egy nagyon nagy ölelést Sarah-tól. Mosolyogva integettem még egyet, és aztán csendben lépkedtem Austin mellett. Furcsa érzések kavarogtak a testem összes részében és nem voltam képes egy szót se szólni.
     -Lex baj van?-állt meg Aus, és magával szembe fordított.
     -Én csak... Austin félek.-böktem ki.
     -De mitől? Vagy kitől? Itt vagyok tudod.-ölelt meg.
     -Sarah... Amikor Alex viccelődött velem akkor annyira furcsán viselkedett. Félek, hogy miattam összevesznek, vagy ha nem is miattam akkor valamin összekapnak.-mormogtam a pulcsijába.
     -Nem fognak.-simogatta a hátam.
     -De ha igen? Érzem, hogy lesz valami.-néztem rá könnyes szemekkel.
     -Ha lesz valami baj- bármi, akármilyen nagy akkor mi ketten itt vagyunk egymásnak, és segítünk érted? Nekik is, ha lesz valami.-adott puszit a homlokomra.
Őszintén nem nyugodtam le, mert az a furcsa érzés nem hagyott nyugodni. Ott motoszkált minden zsigeremben. Abban a hitben voltam, hogy hazafelé megyünk csak kerülő úton, de nem. Tévedtem.
     -Nos ezt már régóta tervezgettem.-állt meg egy étterem előtt. Panrea.
     -Mit?-mosolyogtam rá.
     -Azt, hogy a barátnőmet elhozom ide randizni. Azt a barátnőmet aki az igazi.-lépett közelebb majd megcsókolt. Érdekes. Nem tudom, hogy hogy értette...
Kéz a kézben lépkedtünk befelé, de a feltűnés nem maradhatott el. Hát, úgy látszik, hogy hozzá kell szoknom. Na nem mintha szégyellném, hogy a barátnője vagyok, vagy félnék a kritikáktól, csak szokatlan még ez nekem. Most igazán kevesen kaptak el bennünket. Két lány jött oda amikor a barátom rendelt, és udvariasan kértek képet meg aláírást, és csodák csodájára még velem is szerettek volna képet. Igazán örültem, hogy akadnak rendes emberek is.
    -Azt hiszem szendvicset fogok enni.-gondolkozott hangosan.
    -Amerikai létemre furcsa, hogy nem rajongok a húsért, de most az egyszer enni fogok.-jelentettem ki.
    -Mellettem muszáj lesz rászokni.-kacsintott egyet.
Elmosolyodtam és ezek után már egészen felszabadultan beszélgettünk. Kielemeztük azt, hogy Robert ma nagyon reflektorfénybe akart kerülni meg azt is, hogy Zach milyen 'kedves' volt az üvegezés ötletével. Aztán Alex-ékre terelődött a szó, és egy gombócot éreztem a torkomban. Csak remélni tudom, hogy ez a bugyuta megérzés most nem jön be...
    -Mennyi zöldség.-zsörtölődött Austin.
    -Minek bontod szét? Ha úgy tartod ahogy kell és úgy is eszed mint a normális emberek akkor nem látod meg.- harapdáltam a saját szendvicsem.
    -Jó, de ha nem tudom meg mi van benne akkor mindent megeszek.-csócsálta sértődötten.
Nevettem rajta, mert egyrészt el nem tudom képzelni, hogy Michele mivel tud a kedvére tenni, mit főz neki, másrészt meg, hogy milyen gyerekes és buta tud lenni. Ezt (is) szeretem benne. Ahogy haladt a 'magma' felé, ahogy ő mondta, egyre több paradicsom meg ilyesmi került az én tányérom szélére. Szeret gusztustalankodni meg a kajájába mászkálni az biztos. Idő közben Pepsi-t is kaptunk. A ház ajándéka.
    -Akkor se lehet megérteni, hogy nem eszed a paradicsomot.-csodálkoztam kifelé menet az étteremből.
    -Azt se, hogy te miért nem eszed a húst.-vágta rá.
    -Jó, jogos. De a hús nem zöldség!-érveltem.
    -Na ez aztán logikus.-nevetett fel.- A zöldség se hús. Egyezünk meg abban, hogy te is eszel egy kevés húst én meg zöldséget.-nyújtotta azt a kisujját amiben az üdítő volt.
    -Végre egy értelmes mondat ami elhagyta a szádat.-nyújtottam én is az ujjam.
Az eredmény pedig az lett, hogy az enyém a rázás közepette leesett és az egész ki is borult. Nem lenne ezzel nagy gond ha nem csapta volna össze a lábam és ne néztem volna úgy ki mint egy indián akinek fakul a bőre. Amiútán ezt elmondtam Austin-nak ezzel piszkált. Mármint, hogy indián vagyok, sőt azt a becenevet is megkaptam, hogy Indie. Kedves. Anyu viszont már nem volt ennyire kedves. Vagyis a hír amit átadott  teljesen lesokkolt.

Halihó!
Annyira sajnálom, hogy ennyi ideje nem hoztam részt!): Az iskola nem könnyű, ha a fizika kínai, a többi tanár is feltette a vasállarcot, és az osztálytársak meg hol kedvesek hol feléd se néznek. Na röviden ez az ok amiért nem írtam. A részről meg remélme, hogy tetszeni fog, és nem okoztam csalódást. A zene nem lett telitalálat, mert igazából Rock számot akartam ide, se az nem jó, mert tudom, hogy nem mindenki szereti (főleg azt a jó metal-t:D) és így erre 'fanyarodtam'. Remélem, hogy tetszeni fog a rész és nem okoztam csalódást. L.xx