XII. Burn

A telefonom után kotorásztam a zsebemben. Elolvastam a rövid de ütős üzenetet és könnyek gyűltek a szemembe.
    -Mi történt?-vette el tőlem Austin a telefont, és ő is elolvasta.- Sajnálom Indie.-ölelt meg szorosan.
Nekik csak egy teknős amit könnyen lehet pótolni, de nekem egy kis élet ami rám volt bízva, és most már nincs. Miattam.
Meg az emberek azt gondolják, hogy egy ilyen pici állatot nem lehet annyira szeretni mint egy macskát, kutyát vagy papagájt. Tranquila a nyugodtabbik közülük tehát ha valami gond volt  nem vettük észre.
    -Miattam halt meg.-piszkáltam a papír zsepit amit Austin adott.
    -Honnan gondolod, hogy miattad?-vont kérdőre hazafelé menet.
    -Rám volt bízva, az én felelősségem lett volna vigyázni rá. Meg olyan kis különc volt. Mindig napozott és csak enni ment a vízbe.-merengtem el mosolyogva.
    -Nézd a jó oldalát, még egy van.-adta ki az optimista énjét.
Még egy kicsit sétáltunk, de aztán Austin rá jött, hogy ez nem a legjobb pillanat a sétára, és felhívott valakit, hogy jöjjön értünk. Hálás pillantással nyugtáztam ezt a gesztust és egy hatalmas öleléssel. Biztos gondolta, hogy a rajongók jönni fognak, úgyhogy én beültem hamarább, ő meg kint maradt pár képet készíteni, na meg autogramot adni. Jó volt látni ahogy a boldog rajongók a telefonjukat szorongatva ugrálnak, visítanak (ahogy Kristen mondja 'nyikorognak') és hatalmas mosoly terül el az arcukon. Legalább ők boldogok, ha már én nem lehetek felhőtlenül az. Viszont az élet egy hullámvasút, úgyhogy addig kell élvezni amíg van mit. Egyszer a hullámvasút is elér a megadott helyre, és ott a vég...
     -Hát ezzel is megvolnánk.-huppant be mellém Aus és egy puszit nyomott az arcomra.
     -Milyen boldogok.-néztem ki a sötétített ablakon.
     -Megéri annyit szenvedni egy-egy felvétellel.-piszkálta a pulcsija madzagját.
     -Sokat kell?-néztem rá.
     -Egyszer eljöhetnél, ha van időd.-fogta meg a kezem.
Amikor összekulcsolja az ujjainkat megszűnik körülöttem a világ, problémák és egyéb negatív tényezők. Egyetlen egy érintéssel képes elfeledtetni mindezt. Az úton még kérdezgettem tőle, ő meg készségesen terelte el a figyelmem. Tudta mit, mikor és miért kell mondni, hogy az úgy hasson ahogy kell. Mint a gyógyszer amit időben veszel be. Egy piros lámpánál Austin kitalálta, hogy játszunk piros pecsenyéset. Ez abból áll, hogy te ki kell tedd a tenyered, a partnered az ő tenyerét a tiedre és le kell csapd. Persze aztán a kezed úgy néz ki mintha most sütötted volna meg és az érzés is körülbelül ugyan ilyen.
      -Na most már nyernem kell!-csapott még egyet... Mellé.
      -Többet játszottál az üléssel mint velem.-nevettem ki.
      -Ne piszkálj!-tartotta fel a mutatóujját amolyan 'vigyázz magadra!' stílusban.
      -És ha piszkállak?-vigyorodtam el?
      -Akkor ez lesz!-bökött az oldalamba mire felvisítottam.
      -Gyerekek minden rendben?-nézett ránk a visszapillantóból a bácsi.
      -Persze Bob.-válaszolt Austin, és az egyik kezével a számat fogta be finoman a másikkal meg hol bökött, hol csiklandozott.
       -Carter fejezd be!-kiabáltam.
       -Hát támadj vissza!-piszkálta a hajam.
       -Tudod eléggé nehéz ha mindkét kezemet lefogod.-próbáltam kiszabadítani.
       -Erő kellene kedvesem, erő.-hajolt az arcomhoz.
       -Annyi sincs, hogy egy befőttes üveget kinyissak, akkor meg mit vársz?!-'háborodtam' fel és egyben rontottam is el az idilli pillanatot.
       -Hűha akkor edzeni is ketten fogunk.-kacsintott majd adott egy puszit a számra és elengedett.
Pont jókor. Austin megköszönte a fuvart és kiszálltunk. Normális esetben a barát ilyenkor lelép, mert azt mondja, hogy 'zoknit kell válogatni' vagy valami ürügyet talál. A legjobb barát veled szomorkodik, Austin meg mellém lépett megfogta a kezem, és azt suttogta, hogy 'Induljunk. Erősebb vagy mint az hinnéd, sikerülni fog.'   Kinyitottam az ajtót, de mivel senki nem volt sehol nagyon kulturált módon elkiabáltam magam, hogy 'gyertek már ide legyészi!'. Valami módját találnom kell annak, hogy összecsődítsem őket...
       -Nem kellett volna teknősöket venni.-ölelt meg a húgom.
       -Dehogynem. Minden hibából  lehet tanulni.-ölelt meg mindkettőnket anyu.
       -Remélem, hogy Travis-t nem viseli meg nagyon.-biggyesztettem le a számat.
       -Inkább menj, válaszd ki a helyet ahol el szeretnéd temetni. Ne húzd az időt.-engedett el anyu.
Ne húzzam az időt. Igen ezt könnyű mondani, de nehéz elengedni. Lehet emlékszel arra amikor leírtam az udvart. Terasz, medence és egy növénnyel befuttatott szerkezet amin égők lógnak. Tökéletes hely. A kis ásó ki volt készítve, anyu gondolt rám, úgyhogy ásni kezdtem.
      -Itt van a teknős.-guggolt le mellém Aus egy gyufásdobozzal.
      -Előkelő és elegáns.-mosolyodtam el a könnyeimen keresztül.
      -Anyukád ezt találta gyorsan.-fogta óvatosan a dobozkát.
Kinyújtottam a kezem, ő belehelyezte a dobozt és kinyitottam. Mintha aludt volna. Annyira fájt, hogy elvesztettem. Tudod amikor rád van bízva egy állat az olyan mintha gyereked lenne. Enni adsz neki, foglalkozol vele, beszélgetsz(legalábbis én szoktam), és egészen vicces dolgok történnek veletek. Nem, nem olyan mint egy gyerek, de felelős vagy érte. Visszacsuktam, és letettem a kis 'kotorékba'.
     -Vigyázz magadra pici.-simogattam meg a dobozt, és elkezdtem visszatúrni a földet.
     -Legalább nem szenvedett sokat.-segített Austin.-Történt veletek valami vicces?
     -Persze.-ültem törökülésbe ő meg ugyanígy velem szemben.-Például amikor olvastam akkor mindig ott feküdt a könyvemen, vagy amikor este későn egyedül éreztem magam, de még volt dolog a képekkel akkor a laptopon pihent és onnan nézte a kezemet. Vagy filmeztünk is együtt. Egyszer meg répát ettem és gondoltam neki is adok, de nemes egyszerűséggel hátat fordított nekem.- elevenítettem fel a kedves emlékeket.
     -Látod, ezekre kell emlékezni, és nem arra koncentrálni, hogy most mi van. Ez elmúlik előbb vagy utóbb, de azok amiket meséltél örökké ott élnek az emlékezetedben.
     -Köszönöm.-súgtam a fülébe miközben szorosan megöleltem.
     -Most jönne az a rész, hogy piszkállak, de tekintettel a helyzetre nem foglak.-simogatta a hátam.
     -Neked van állatod?-néztem rá csillogó szemekkel.
     -Igen. Egy macskám, Romo és egy kutyám is volt, Angel.-pillantott le rám, és látszott rajta, hogy neki is fáj, hogy elvesztette a kutyusát.
      -Sajnálom.-szorítottam meg egy picit.
      -Jobb ott neki. Holnap után átjöhetnél megnézni a macsekot. Biztos kedvelni fog.-próbált jobb kedvre deríteni.
      -Csütörtök lesz?
      -Igen, miért?
      -Pénteken be kell menni megnézni a sulit. Annyira félek.-mondtam el neki.
      -Nincs mitől. Kedves vagy, és hamar beilleszkedsz mindenhová valamint mindenki megkedvel. Aki meg nem azzal gond van.-bátorított.
      -Nem, néha velem van gond.-nevettem fel.-De köszönöm a bókot.
      -Ki mondta, hogy az volt?-viccelődött, és az oldalamba bökött. Megint.
      -Azt gondoltam. Miért talán nem az volt?-pislogtam rá.
      -Dehogyis nem.-húzott magához közel, és megcsókolt.
      -Nem akarok belerontani a csodás képbe, de Michele beszélt anyuval és azt üzente neked Austin, hogy legyél otthon két percen belül.-hadarta el totál vörösen, és el is tűnt.
      -Milyen aranyos volt a húgod.-segített fel.
      -Szörnyen.-forgattam a szemeim mire elnevette magát.
Bent anyu a konyhában forgolódott így nem kellett keresgélni, hogy elköszönjön Aus-tól. Kikísértem, mégy egyszer megköszöntem mindent, kaptam egy 'álmodj szépeket' csókot és aztán elment. A szomszédba.
      -Csináltam neked meleg szendvicset.-jött anyu elém egy tálcával.
      -Köszi.-öleltem meg.-Odass és még tea is van.
      -Erdei gyümölcsös.-nézegette, mintha érdekes lenne.
      -A kedvencem. Anyu figyelj, kezdem túltenni magam rajta, tehát nem esek mély depresszióba, nyugi.-vettem el tőle a tálcát.
      -Ennek örülök. Jó éjt, a kaját kivételesen fent is megeheted.-adott egy puszit az arcomra, majd útnak eresztett.
A szobámban felkapcsoltam a villanyt, megnéztem Travis-t aki úszkált. Kivettem, megsimogattam és az arcomhoz tettem. Ez egy olyan jó éjt szokássá vált. Na igen aztán meg moshattam kezet, mert a teknős valami betegséget hordoz amit ő nem kap el, de az ember igen. Ha meg kezet mosni voltam egyúttal már át is öltöztem. Miután visszatértem a szörnyen csinos zöld rövidújjú pizsamámban megittam a teát, mellé ettem a szendvicset és vártam a tea hatását. Tudtam, hogy nem okos dolog este inni... Így történt meg az, hogy a falamra kikerült az első One Direction poszter valamint az akváriumot az ágyam melletti szekrényre tettem. Egy órába telt ez az egész, tehát addigra már ki voltam dőlve még jobban mint voltam. Elvégeztem az esti rituálét, és kettős érzéssel bújtam ágyba.

Hey dear!
Ha elírtél ide azt jelenti, hogy elolvastad a részt. Remélem, hogy vártad már nagyon:D Sajnálom, hogy nem tudom mindíg írni, de a fizikatanárnő ráállt erre a tanulásra, a franciatanárnő is nagyon  szívja  a vérem és az idő meg kevés. Segond. Négy hét és vakáció! Remélem, hogy veletek is minden oké, és köszöntöm köreinkben a két új olvasót! Maradjatok sokáig velünk:3  
A részhez most nem tettem zenét, mert hol szomorú hol vidám és nem tudok mellé mit tenni, de Ellie Gounding-Burn c. száma illik valamennyire:D Ennyi voltam. L.xx