VIII. Mirrors.

Justin Timberlake-Mirrors
Ahogy beléptünk Tiffany, apu, Michele és Austin tekintete szegeződött rám. Nem tudtam mit kinyögni, de
ahogy megláttam a kis dobozt lett egy-két ötletem.
       -Na jó magyarázzatok el nekem valamit.-forgolódtam a dobozzal a kezemben.-Nincs szülinapom... Se semmilyen más jeles esemény. Akkor micsoda ez a doboz?
        -Kedves Alexandra. Kezdődik az iskola, és gondoltuk meglepünk.-vigyorodott el apu.
        -Hát igen iskola...-forgattam a dobozt.- És a húgom?
         -Tiffany is kapott valamit, nyugodj meg,-mondta anyu és immár szemben állt velem.
Nagyon izgultam, hogy mi lehet az. A doboz  gyönyörűen volt befedve, és nem volt szívem úgy neki esni mint egy vadállat a vadnak, viszont idegőrlő volt az ahogy centiről centire bontottam fel. Ajtó csukódást hallottam, de nem néztem fel, gondoltam majd csak visszajön az aki kiment. Felemeltem a tetejét, és belekukkantottam. Még kisebb doboz meg papírok. Játszanak velem?! A kis dobozkát megráztam.
         -És most...-néztem fel.-Apu és Aus?
         -Nem tudjuk.-vont vállat anyu.
Na jó valamire készültek... A dobozkán nem volt semmi extra, csak egy szimpla kis fehér . De benne!
         -Jaj. Úr Isten! Azt a  mindenit!-ugráltam, és megöleltem anyut.
         -Milyen?-kérdezte.
         -Látni akarom. Vagy kipróbálni!
         -Elszánt.-nevetett össze Michele anyuval.
Egy autó. Saját autó. Tizenhat évesen ide is elérkeztem. Miközben a cipőmet rángattam fel azon gondolkoztam, hogy ez praktikus, mert: 1. nem anyuékkal kell furikáztassam magam mindenhová. 2. megtanulok gazdálkodni a pénzemmel. 3. csak imádom a kocsikat. Egyik lábamról a másikra ugrálva vártam, hogy menjünk már ki, de nem egészen úgy történt mint ahogy azt elképzeltem. Egy kendőt kötöttek a szememre, és egyik oldalról anyu a másikról Michele vezetett. Amikor ők elengedtek egy erősebb kéz(apu) vezetett oltalmazón, majd elengedett. Szótlanul álltam, és vártam valami jelet, hogy levehessem a kendőt.
          -Még ma levennéd?-türelmetlenkedett a húgom.
          -Jól van na! Honnan tudjam, hogy pont most?!-kezdtem el bogozni.
          -Szóltam. De ha nem lenne elég világos, akkor MOST!-kiabált.
Álom autó. Audi R8. Amikor tizenkét éves voltam akkor kezdtem el álmodozni róla, mert az akkori kedvenc
német bandámnak, a Tokio Hotel gitárosának ugyan ilyen autója volt. Körbejártam, de nem értem hozzá, mert túl szép volt ahhoz, hogy ezt tegyem vele.
          -Honnan? Vagy mikor?-álltam anyuék elé.
          -Még nyár elején kaptuk valahonnan, és először el akartuk adni, de meggondoltuk, mert tudtuk, hogy szükséged lesz rá.-mosolygott apu.
          -Aztán vigyázz magadra!-mondta anyu, de szerintem kicsit túlértékelte a helyzetet, mert nem katonaságba készülök, csak egy kocsit kaptam.
          -Meg a többi autóssal.-húzta el a száját Michele.
          -Igen, vigyázni fogok, de most elmennék egy próbakörre.-vigyorodtam el az autót nézegetve, anyu meg beszaladt.
          -Alexandra a jogosítványod.-nyomta anyu a kezembe. Tiszta szerencsém hogy legelőször átmentem azon a fránya vizsgán.
          -Köszönöm.-adtam egy puszit neki, aztán meg megöleltem mindenkit.-Austin ha majd feltűnik megmondjátok neki, hogy hívjon fel?
Bólintottak, én meg beszálltam. A 150 centimhez tökéletesen illeszkedett a nem túl magas kocsi. Belül minden bőr. Olyan jó érzés volt végig símitani az ülésen,műszer és hangfalon. Főleg a hangfalak tetszettek, mivel apu rádolgozott kicsit, és 'kicsit' nagyobbak és erősebbek lettek az átlagnál.Intettem egyet, bekötöttem magam, és beindítottam a motort. Felbőgött, és majdnem ugyan akkor elindult a zene lejátszó. Drinkin' from the bottle. Annyira imádom ezt a számot.Feltekertem a hang erőt. Kézifék ki, gáz és indulás. Persze a kerék csikorgás kihagyhatatlan volt. Annyira boldog voltam! Van az a pillanat amikor a zene átjárja a tested, a basszus símogatja a lelked, a szöveg begyógyítja a sebeid, az összhatás pedig az, hogy menthetetlen boldogságot érzel. Az utcák nem voltak teletömve, igaz, hogy nem is a legforgalmasabb úton mentem, de valami idióta így is megtalált, és követett. Kicsit kezdett idegesíteni, így azt játszottam, hogy néha-néha benyomtam egy hatalmas féket, mire a hátsó elég közel került. Gondolkoztam, hogy menjek-e vissza haza, vagy a partra, de inkább az utolsót választottam. Lassan gördültem be a parkolóba, és amikor behúztam a kéziféket majd leállítottam a motort akkor ért a kisebb szív baj. A piros vagy vörös kocsi is ott állt mellettem. Nem mertem semmit se tenni, de egyszer csak kopogásra lettem figyelmes. Austin vigyorgott mint a vadalma.
         -Látom jól megy a kocsi.-nevetett.
         -Szemét vagy Mahone!-bokszoltam a karjába, de azt hiszem én húztam a rövidebbet.
         -Gyere menjünk le a partra.-fogta meg a kezemet.
Mivel  nadrágom hosszú volt felhajtottam egészen térdig, és a cipőmet meg levettem. Austin mosolyogva nézte ahogy szenvedek a nadrágommal, de végül sikerült normálisan megcsinálni. Elindultam jelezve, hogy meg vagyok sértődve, de csak úgy lépkedett mellettem nem szólt semmit. Idegesítő, mert vártam, hogy bocsánatot kérjen vagy valami, erre meg hallgat nagyokat. A fiúk logikája nagyon furcsa. A lányok kevés dolgot gondolnak igazán, mert például ha azt mondom, hogy 'nincs semmi bajom' akkor bizony van, csak azt akarom, hogy ő szedje ki belőlem. Egyik pillanatról a másikra nem éreztem a talajt a lábam alatt, és elvesztettem az egyensúlyom. Austin volt az oka. Ő kapott fel, és tartott az ölében. Na, a normális embereknek pillangó van a gyomrukban. Nekem nem. Az én gyomromban unikornisok vagy csillámpónik szálldogáltak halál nyugodtan. Szorosan fontam át nyaka körül a karjaim, és felpillantottam rá. Eltökélten nézte az óceánt, én meg enyhén szólva be voltam rezelve, hogy mi lesz ha beledob. Biztos hideg. Megállt a víz előtt, és úgy csinált mintha beledobna. Egészen bele voltam nyugodva, de letett.
          -Tényleg azt hitted hogy beledoblak?-tett le maga elé.
          -Nem féltem!-védekeztem.
          -Láttam, vagy is éreztem.-mosolyodott el.
          -Nagyon megszorítottalak?-sütöttem le a fejem.
          -Kibírom.-fogta meg a kezem, és a fél csillámUnikornis társaság elszállt. Amikor meg megpuszilta a homlokom akkor meg szerintem egy-két példány maradt meg, de nem mutattam ki semmit, csak lesütött fejjel és becsukott szemmel vártam a következményeket. Sikításra lettünk figyelmesek, ami fentről jött. Riadtan kaptam fel a fejem, és futni kezdtünk a hang irányába. A lépcsőfokokat kettesével szedtük, de amikor felértünk 'csak' pár rajongót láttunk. Elslisszoltam az autóm mellé, de Austin nem hagyta ennyiben az ügyet.
          -Andra gyere egy kicsit.-mosolygott rám.
Váratlanul ért, mert nem szokták nekem így mondani, meg utálom a feltűnést. Miatta, csak is miatta maradtam ott, erre amikor megkérdezik, hogy 'jártok?' azt válaszolja, hogy 'nem, csak barátok vagyunk'. Igen nagy erőfeszítés kellett a mosolygáshoz, de tovább álltam ott. Láttam , hogy páran úgy néztek mint aki nem látott még fehér embert, de megértem őket. Körülbelül tízen lehettek, és amikor elmentek a kocsimhoz meneteltem. Beszálltam, és  bekötöttem magam, de nyílt az ajtó.
       -Austin mit akarsz még?
       -Nem úgy gondoltam. Vagy is ha megmondom, hogy igen, ő a barátnőm akkor a fele élve meg esz a másik fele meg engem rabol el.-bámult ki a szélvédőn.
Csendben elnevettem magam. Megértem, de akkor mindíg titkolózni fog? Vagy soha nem is mondja meg, hogy ki vagyok? Nem is vagyok neki fontos? Akkor minek volt az a puszi ott lent a parton?
       -Alexandra fogalmam sincs, hogy milyen haditervek keringenek az agyadban, de kergesd el őket hamar.-mosolygott rám.-Nem így, és nem itt akarom elmondani amit érzek irántad. Holnap délután négykor átmegyek érted, és lesz egy meglepetésem.-fogta meg a kezem amivel a kéziféket markoltam.
       -Mi az a meglepetés?-néztem rá csillogó szemekkel.
       -Ha megmondom nem az.
       -Jaj, kérlek szépen.-néztem rá kiskutya szemekkel.
       -Nem, nem és nem.-szögezte le, és kinyújtotta a nyelvét.-Na cseréljünk autót hazáig.-vigyorodott el.
       -Persze, hogy menőzzél a más autójával.-piszkáltam.
Nem szólt semmit, csak vigyorgott mint a vadalma. Kiszálltunk, de amikor el akartam menni a kocsijához elkapta a karom, magához húzott, megölelt, és azt suttogta a fülembe, hogy vigyázzak, majd kulcsokat cseréltünk. Amikor beszálltam Austin illata csapott meg. Ez olyan csöpögős romantikus valaminek hangzik, tudom. Az említett fiú nem sokat tétovázott, hanem már indult is. Remélem bekötötte az övét. Én is bekötöttem a sajátomat, de az első kilométerben még meg kellett szokjam a kocsit. A zene eléggé csendben

ment, és trendi számok. Legalább én is rendbe tettem magam hazáig zene téren. Aus-ék háza elé parkoltam. Eléggé nagy kocsi, úgyhogy ugrálhattam.
       -Nem hajtottál túl gyorsan? Az öved be volt kapcsolva? De ugye...
       -Hallgass már.-nevette el magát, és megölelt.-Minden rendben volt legyen annyi elég, és a kocsid nagyon jó.
       -Nem adom oda menőzni.-mondtam, de inkább a pulcsijába beszéltem. Azért lehetett hallani. Remélem.
       -Na gyere menjünk be.- adta ide a kulcsom.
A nappaliba lépve Kristen,ék voltak ott. Istenem csak ezt ne! Austin összekulcsolta az ujjainkat, és bátorítóan megszorította. El is kelt.
       -Sziasztok.-nyögtem ki.
       -Ő a srác a posztereidről Kris!-ugrált körülöttünk Ross.
       -Róla meséltem, ő itt Ross, és Kristen.-mutattam be őket.-És ott a kanapén meg a szüleik.
Láttam, hogy a kanapén ülnek anyuék, és Michele is. Olyan furcsa ez az egész. Kiderült, hogy anyáék beszéltek Kristen-el meg a szüleivel, és lerendezték az ügyet. Aztán persze én is belefolytam, de békítés lett belőle. Nem tudtam teljesen megbocsájtani Kristen-nek, mert nagyon megbántott, de idővel rendeződni fog minden. Kristen egészen normális maradt, és nem adta ki azt a fangirl énjét, de képek azért lettek, igaz egy fényképész mellett... Megint lett minden fajtából, mindenkivel, mindenhogy. Jól szórakoztunk, és habár egy órával ezelőtt lent megint összevesztünk(még békítés előtt) most már úgy éreztem, hogy valamennyire helyre állt a rend. Pár perc múlva menniük kellett. Kikísértük Kristen-éket, de akkor jött a meglepetés amikor Tiffany is ment. Anyu elmesélte, hogy sikerült rábeszélni pár napot, és péntekre itthon lesz. A húgom nagyon örült, hogy elmehetett. Persze nekem kellett pakolni, és Austin is lelépett. Mondjuk egy olyan jó éjt puszi után megbocsájtható, hogy elment. Gyorsan elpakoltam a játékokat, lefürödtem aztán meg ágyba bújtam, mert nagyon vártam a holnapi napot.

Szia kedves olvasó!
Az előbbi részhez is öt kommentet kaptam és hálásan köszönök mindent! Annyi erőt adtok, hogy az leírhatatlan. Kaptam egy két dorgálást is, hogy miért ilyen a kinézet, gyorsan haladnak az események, túl bonyolult, nem lehet érteni mikor mi lesz. Na most kérem. Ha valami ilyen gond van írjátok le kommentben(akár névtelenül), vagy üzenetet is lehet írni, mert nem harapok!(: 
A részhez annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy szerintem eléggé aranyos kis írás lett, de nem akarok semmit se mondani. A Ti dolgotok  az, hogy leírjátok amit éreztetek olvasás közben vagy után. Thanks! L.xx
P.S.:nem találok kacsacsőrt a klaviatúrán és azért nem tudok szívecskét írni, de képzeljétek oda:3 x