IV. All the right moves.

Anya és apa ott álltak és azt várták, hogy mikor támadhatnak le. Persze a hatás kedvéért külön külön!

Szeretem a szüleimet, mindennél jobban, de a fejmosásokat igazán utálom. Anya része nem volt túl nagy hablaty, csak annyi, hogy vigyázzak vele meg, hogy nehogy csalódjak, de ő örül, hogy boldognak lát. Apával nehezebb dolgom volt.
       -Mégis mit képzelsz magadról? Tizenhat éves vagy nem húsz!
       -Nem is férjhez menni készülök.-dünnyögtem az orrom alatt.
       -Mit mondtál Alexandra?-szaladt fel a szemöldöke azt hiszem a plafonig.
       -Semmit.-néztem rá.-Ennyi, mehetek?
       -Igen mehetsz.-mondta nyugodtan ami már gyanús volt.
       -Köszönöm.-álltam fel, és a hűtőhöz battyogtam.
       -A telefonodat és a laptopodat pedig a szobába kérem miután ettél.-mondta halál komolyan én meg majdnem kiejtettem a kezemből a Twix-et.
Nem volt érdemes szólni. Ha tovább magyarázkodok az felnőtt nyelven úgy is azt jelenti, hogy 'feleselés', tehát hallgattam. Jó, egy kicsit forrt bennem az ideg, mert kíváncsi voltam, hogy Austin keres-e. Lecsekkolhatnám, de az túl feltűnő lenne, hogy egy hívás se meg semmi. És ha kikapcsolom előtte? Úgy se tudja a pin kódomat. Lex te egy zseni vagy! Felrohantam a szobába(már ahogy bírtam), és a kezembe vettem a telefonom. A gyér fény kisütötte a retinámat, de lassan alkalmazkodott a szemem.
        -Alexandra.-szólalt meg apám, én meg ijedtemben elrejtettem a telefonomat a hátam mögé.-Megbeszéltük, hogy hozod a cuccaidat nem?
        -De csak ki akartam kapcsolni.-mentettem a menthetőt.
        -Persze, én meg most jöttem Angliából... Na ide mindennel!-kiabált rám.
        -Legalább a telefont kapcsoljam ki, mert...

        -Semmi mert, de vagy ezekhez hasonló duma.-vágott a szavamba.
Sértődötten felkaptam a laptopot, meg a telefonomat és a kezébe nyomtam. Menjen csak, majd el leszek valahogy.
         -A fényképezőt elfelejtettem.-kukucskált vissza.
A fenébe is. Az őskor visszatért! Elvettem az asztalomról, és azt is odaadtam neki. Most már tényleg elment. Így történt az, hogy az ablakon kibámulva figyeltem a fákat, és a kilátást. Az ágyam feletti ablakból pont a medencére, és az azon túli részre lehetett látni. Kicsit furcsának találok mindent. Most nem csak Austin-ra gondolok, hanem arra is, hogy anyáék ilyen hamar belementek a költözésbe. Hirtelen ötlettöl vezérelve át trappoltam anyáék szobájába, de ahogy benyitottam nem találtam senkit. Aztán meghallottam, hogy a földszinten sutyorognak valamit. Kicsit sietősebbre vettem a figurát. Nem szokásom hallgatózni, vagy leskelődni, így hát odarohantam hozzájuk.
         -Mit csináltok a cuccaimmal?-kérdeztem enyhe éllel a hangomban.
         -Semmit-válaszolták egyszerre.
         -Jó, mindegy. Vagy is nem, de lényegtelen. Ajjh nem ez a lényeg. Hanem az, hogy tudatok, az áthelyezésről?
         -Igen.-mondta anyu kis csend után.- Karácsony előtt szóltak, hogy van hely, és átjöhetsz ide.
         -Miért nem szóltatok?-néztem rájuk.
         -Nem akartunk terhelni ezzel is. Hozzá kellett szoknod a gimis élethez.-bökte ki apu a szerinte leghelyesebb választ.
         -Apa, minek hozzászokni, ha elhúzok onnan?
         -Kicsim, mi először elutasítottuk ezt a lehetőséget.
         -Nem akartunk túl sok bonyodalmat neked.-tette hozzá apu gyorsan.
         -Ez túl sok nekem.-keveredtem össze végképp.-Most miért fogadtátok el, vagy másodjára mikor szólítottak fel? És miért játszottátok meg magatokat?
         -Azért mert tényleg tehetséges vagy, és kézenfekvőnek tűnt ez a döntés. Karácsonykor kezdett el az üzlet növekedni, de az előtt egy héttel mondtunk nemet, és nem táncolhattunk vissza, mert a második félév már itt volt. Másodjára pedig május közepén szóltak amikor habozás nélkül igent mondtunk, de előttetek titkoltunk mindent. És azért játszottuk meg magunkat-ahogy te mondtad-, mert ez meglepetés volt.-sorolta fel apám.
         -Ez mind szép és jó, de engem megkérdeztetek? Elvégre az én jövőmről van szó. Vagy mi.-hadonásztam magam előtt a kezeimmel.
          -Alexandra tizenhat évesen nem dönthetsz a jövődről. Téma lezárva. Jó éjt, és ki ne szökj az ablakon, mert ha megtudom hatalmas baj lesz.-integetett apa az emelet felé.
Persze, olyan vagyok aki kiszökik az ablakon egy fiú miatt. Hogyne. Kicsit furcsa nekem még ez. Voltam már szerelmes, de az olyan felületes volt, és szerintem a fiú azért volt velem, hogy legyen valami. Persze még csókot se kapott, egyszer sem, és e miatt szakított. Nem tehetek róla! Nem álltam még rá készen, és mint mondtam nem voltunk szerelmesek sem. Félek, hogy Austin-nal mi lesz. Szeretem, de ez lehet kicsit túl gyors volt, és azt hiszem jobb is ha most nincs telefonom. Megint időre van szükségem, meg lehet, hogy most egy éjjeli zuhany segítene a legtöbbet...
           Austin szemszöge
Miután hazaértünk anyunak beszámoltam részletesen mindenről. Amikor azt hittem vége van a beszélgetésnek kiderült, hogy nem egészen. Ki akartam menni kicsit Romo-val, de anya visszahívott.
        -Austin... Nem gondolod, hogy egy kicsit gyors ez?-kérdezett rá.
        -De, lehet.-láttam be, és kinyitottam az ajtót, hogy kimenjek.
Próbáltam hívni Lex-et, de nem vette fel. Pár perc múlva megint, de akkor se semmi. Még párszor próbáltam, és azttán írtam egy SMS-t ami így nézett ki 'Lex lehet kicsit elsiettem mindent, de ha valami gond van, kérlek szólj. Austin x' . A telefont letettem a fűbe, és Romo-val játszottam volna, de nem volt kedve. Inkább az ölemben ült, és dorombolt. Lenyugtatott valamennyire, de amikor megpillantottam a sötét ablakot ami az Alexandra-é ideges lettem magamra. Miért? Mert, hogyha én nem sietek el mindent, nem mondom, hogy a barátnőm akkor most minden rendben lenne. Szeretem, ezt már az első perctől tudtam, de nem kellett volna elsietnem ezt. Beszélni akartam vele. Nem vette fel.
         -Gyere cica, menjünk be.-símogattam meg miközben az ölembe vettem.
Anya már az emeleten volt, úgyhogy  még egy éjjeli Skittles igazán jár. Kivettem a konyha szekrényből,

és indultunk is fel. Romo léptei nem hallatszódtak, de az enyéim igen, és anya megneszelt.
        -Aus, én megértem, hogy szerelmi bánatod van, de éjjel Skittles?-nézett a kezemben lévő kékeszöld csomagolásra. Bevágtam az 'anya kérlek' nézésem. Felsóhajtott.-Jó, nem bánom, de aztán fogmosás!
        -Igen anya, tudom.-lépkedtem oda, és adtam egy puszit a homlokára.-Jó éjt.
Gondosan becsuktam a szobám ajtaját, de eszembe jutott, hogy a telefont kint felejtettem. Annyira lusta voltam, de úgy is beszélni akartam Alex-el, úgyhogy leszaladtam érte. Visszafelé jövet, meg ha már úgy is lent voltam még egy csomag édességet felhoztam. Az ágyra vetettem magam, kibontottam az egyik csomagot, és miközben rágcsáltam Alex-et hívtam.
       -Akkor most mi lesz?-kérdezte miután mindent elmeséltem neki.
       -Reggel elmegyek hozzá, és beszélek vele. Inkább meg próbálok.
       -De ha nem vette fel a telefont, és nem is válaszolt, akkor minek töröd magad?
       -Mert fontos nekem.
       -Austin pár óra ismeretség után ezt nem szokták kijelenteni.-szólt be.
       -Jó. Köszönöm a segítséget. Akkor még is mit tegyek szerinted?
       -Délután keresd meg.-mondta, de a hangján hallottam, hogy vigyorog.
       -Haver nagy segítség vagy. Tényleg, és kösz.
       -Örülök neki, szívesen, de most már egy óra. Nem aludnál végre?-kérdezte 'illedelmesen'.
       -Holnap még beszélünk. Szia.-köszöntem el.
       -Szia.-tette le.
Alex régóta a barátom, és mindenben segített, tehát még szép, hogy hozzá fordulok anya után. Fél órát még piszkáltam a telefonom, de miután elfogyott a Skittles a jó kedvem is(már amennyi volt), viszont tele lettem ötletekkel amivel majd megbombázom Lex-et.

Sziasztok!(:
Négy komment. Hálásan köszönöm az összeset. Erőt adtok, hogy folytassam. Nagyon szeretem az olvasóimat! De van egy rossz hírem. Ha igaz az amit a neten olvastam az órarendemmel és a tanáraimmal kapcsolatban akkor nem tudom, hogy milyen  sűrűn tudok részt hozni. Persze nem csak péntek este írok, de még van egy 1D-s blogom is, és abban most fejeztem be az első évadot. No mindegy. Vissza:D Iparkodok szép/jó/érdekes részeket írni, de ha valami gond akad(mert az is lehet:) akkor írjátok meg nyúgodtan, és azokra odafigyelek a következőkben(:
Köszönöm szépen! L.