V. Skyscraper

           Alexandra szemszöge
Reggel meglepően korán rúgtam le magamról a takarót. Kilenckor már fent voltam, és éppen a telefonom után kutakodtam amikor eszembe jutott, hogy nincs. Mivel a lustaságom határtalan fel se öltöztem, csak úgy mentem le ahogy voltam. Egy hosszú térd felettig érő szürke trikó amin egy A betű díszeleg. A nyálas, romantikus énetek azt mondatja veletek, hogy A mint Austin ugye? Pedig nem. A mint Alexandra. Lefelé ugráltam a lépcsőn, és persze senki nem volt fent tehát kedvemre összeehettem mindent. Amikor olyan

kedve van a szervezetemnek akkor látszik rajtam egy kevés, de amikor nem, akkor nem. Furcsa vagyok. A hűtőhöz slattyogtam, és közben kinéztem a konyhaablakon. Egy borostyánnal befutott falat pillantottam meg. Imádom a zöldet(meg a lilát, pirosat és a kéket). A reggelim elkészítése nem volt nagy kunszt. Találtam palacsintát a hűtőben, kicsit felmelegítettem aztán banánt meg epret szeleteltem. Körítés ként pedig áfonyát pakolgattam köré, és rá valamit egy kis fagyival bolondítottam meg az egészet, meg persze magamat is. Fogtam a tányéromat, és kivonultam a medence mellé. A lábamat belelógattam a medencébe, és megint előjőtt a mazochista énem. Austin-ék háza felé voltam fordulva, de a házat nem néztem. Fogalmam sem volt, hogy ő most mit gondolhat. Csak egy voltam neki a sok közül? Nem hinném, nem ilyennek ismertem meg. Biztos idő kell neki is. Mohón kanalazgattam a 'reggelim' és közben T. Mills-t dúdolgattam. 'What I found is only the end...'  Már éppen az utolsó falatot készültem megenni amikor annyira beleéltem magam az éneklésbe, hogy megrándult a kezem és bluggy az utolsó falatom tányérostól a medence alján díszelgett. Nagyon 'büszke' voltam a munkámra. Fel lopakodtam, és úgy próbáltam menni mint a macskák. Sikerült is. Kerestem egy akármilyen furdőruhát amibe gyorsan

átvedlettem, és mehettem búvárkodni. Zöld volt maga a bikini és a top. Mégpedig azért, mert mint kijelentettem imádom ezt a színt, persze a hatás kedvéért a papucs meg pink. A papucsot csak azért vettem meg, mert leopárdminta van rajta, és imádom a nagymacskákat. Anyum nem érti, hogy a farkas mellett, hogy lehet ez a kedvenc állatom, mert a macska nem fér meg a kutyával. Hah, szerinte. Szerintem ha összeszoktatom őket megvannak egymással. Ha meg nem a kutya megeszi a macskát. Jó, igazából nem vagyok ennyire barbár. Leértem a medence mellé a papucsomat meg ledobtam, és beugrottam. Ahogy egyre mélyebbre kerültem éreztem, hogy a víz nagyon hideg, de ki kellett halászni onnan azt a tányért meg a maradékot. A normális embereknek nem túl mély a víz. Engem ellepett, és még egy fej hiányzott, hogy a fejem teteje kint legyen. Ahogy leértem tudtam, hogy nem volt jó döntés, de már csak két centi hiányzott. Kapáloztam, és végül sikerült elérni, mostmár csak az volt a gond, hogy nehéz egy kézzel felfelé úszni. A levegőm fogytán volt, de fel kellett jutnom. Mikor lemerültem az ég borult volt és sötét, most meg egy kis fényt láttam. Lehet, hogy a képzeletem játszik. Fel kell jutnom! Egyre csak ezt hajtogattam, de hiába. a szorításom már nem volt erős, a tányér kicsúszott a kezeim közül, és tompa puffanással a medence aljára ért. Nem volt nagy a víz, de nem bírtam semmit se tenni. A hideg víz eluralkodott a testem fölött. Én is a tányér után indultam, de nem önszántamból. A szemeim lecsukódtak, de hallottam ahogy valaki szólogat. Próbáltam kinyitni a szemem, de nem bírtam. Mintha ólom húzta volna le, vagy más irányítaná. Hírtelen egy erős kéz ragadott meg ami meleg volt. Biztonságban voltam. Ez az utolsó képkocka ami megmaradt.
             Öt órával később
Még mindíg azt éreztem, hogy lebegek, és láttam ahogy a tányér kicsúszik az újjaim közül. Egy meleg kéz símogatta meg a karom amire felébredtem. A fény nem volt nagyon erős, így hamar alkalmazkotott a szemem. Anya volt velem, az ő vörös szemeit láttam.
         -Ne sírj anya, minden oké.-mosolyodtam el sután.
         -Ne csinálj ilyet többé, jó?-kérdezte miközben megölelt.
         -Hidd el nem akartam.-suttogtam gombóccal a torkomban, és meg akartam ölelni, de a perfúzió nem engedte.
         -Hogy történt ez az egész?- ült le a székre mellém.
         -A medence szélén ettem, a tányér beleesett én meg ki akartam szedni, de nem számoltam azzal, hogy a víz hideg. Nagyjából ez az egész.-néztem fel rá miután elmeséltem.
         -Felelőtlen vagy.-próbált megdorgálni.
         -Tudom anya, de ha vissza mehetnék az időbe nem így tenném.-sütöttem le a szemem, és kigördült egy könnycsepp.
Mindennek akit szeretek csalódást okozok. Austin se keresett biztos. Pedig szeretem. Nagyon szeretem.
        -Alexandra ne okold magad. Ilyen idős korodban én is ilyen voltam, persze ez nem azt jelenti, hogy neked is követned kell a példámat. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy ez nem a te hibád. Persze, vigyázhattál volna, de tanultál belőle.-mosolygott rám anya és letörölte a könnyeim.-Mi most elmegyünk kicsit, mert be kell pakolni neked, de fél óra múlva itt leszünk.
       -Miért, akkora bajom van? Meddig tartanak bent?-rémültem meg.
       -Kihűltél, sokkot kaptál és az izomzatodnak is pihenni kell mivel megterhelődtek.-sorolta fel anya.-De holnap este kiengednek nyúgodj meg. És hoztam neked valamit.
       -Csokoládé?-csillant fel a szemem.
       -Rágcsálhatod, de szerintem lesz jobb dolgod is vele.-adta át a telefonom.-Légy jó. Mindjárt jövünk.-Nyomott puszit a homlokomra, és kiment.
Ahogy fel akartam oldani a zárat sok nem fogadott hívás várt, és egy üzenet. Az összes Austin volt. Mardosott a bűntudat. Ő mindent helyre akart hozni. A könnyeim újra potyogni kezdtek. De akkor most miért nincs itt? Miért nem keresett tegnap este óta? Anya nem mondott róla semmit, pedig lehet ő tudja a választ. Nem volt kedvem felmenni a közösségiekre, de azért kíváncsi voltam, hogy mi a helyzet. Végül addig evett a fene, hogy felmentem. Twitteren megnőtt a követőim száma. 430 helyett 987. Austin oldalát is megnéztem. Egy képet töltött fel még tegnap éjjel kettőnkről, mellé pedig ezt írta: ''I miss you and I'm sorry babe!'' A szívem majd' megszakadt, de ugyanakkor valami remény is pislákolni kedzett. Ha nem szedte le a képet akkor még szeret! Bizonytalan vagyok. Nevet nem írt oda, hogy ki amit egyrészt megértek, mert biztos nem akart a támadásoknak kitenni, másrészt pedig úgy éreztem, hogy nem akar felvállalni. Gyáva voltam, nem mertem megnézni az értesítőimet.Kristen-nek akartam szólni, de nem lenne annyi lélekjelenlétem, hogy figyelni is tudjak arra amit mondok. Holnap este ha kiengedtek beszélek vele. Letettem a telefonom, és abban a pillanatban kopogtattak az ajtómon.
      -Tessék.
      -Én vagyok az, apád.-mondta, és már bent is volt.
      -Apa úgy örülök neked.-öleltem meg a fél kezemmel.
Azután mindeki bejött. Mármint anyu és Tiffany. A húgom elkezdett sírni, és nem akart odajönni hozzám. Egy szörnyetegnek látott. Apa és Tiffany kimentek, mert nem lehetett vele bent maradni, de anya maradt.

     -Anya kérdezni szeretnék valamit.-pillantottam rá.
     -Austin-ról ugye?-nézett a szemembe, én meg bólintottam.
     -Keresett?-tettem fel a kérdést és a választól féltem.
     -Igen. Délután két óra felé volt nállunk, és beszélni szeretett volna veled, de én itt voltam, és apa nyitott ajtót.-nyelt egy nagyot.
     -Anya kérlek ne edd az idegeim. Mondd meg mi történt.
     -Apád azt modta, hogy ne keressen téged, mert nem vagy egy olyan lány akinek szüksége lenne rá. Egyedül is elvagy.
Mindkét kezem az arcom elé tettem, és úgy sírtam. A jobb nagyon fájt, mert abban volt a perfúzió, de nem érdekelt. Hogy tehette ezt apa? Ideges voltam, és szívesen vágtam volna oda valamit a falhoz. Értem én, hogy a lánya vagyok és félt, de Istenem tizenhat éves vagyok, nem hat! Beszélni akartam apával és Austin-al is, de előbb apát kellett legyőzni. Amikor valakit szeretsz küzdesz érte. Hát én ezt fogom tenni! Akkor sem tántorodtam el amikor anya kilépett az ajtón(előtte persze bíztatott, hogy minden rendben lesz) és utána apa lépett be, de ekkor még nem gondoltam, hogy egy felnőttel van dolgom aki nem mellesleg az egyik szülőm...


Halihóóóó!(:
Négy komment. Iszonyatosan hálás vagyok nektek. Nagyonszeretemazolvasóimat. T. szerint Lizzerek. Hát akkor Lizzerek:D Köszönöm, hogy ilyen szorgosan kommentelgettek, és megmondjátok a véleményeteket. Nagyon örülök neki, és köszönöööm!(: A részhez hozzáfűzni valom nincsen, mindenki azt gondol amit akar, és osszátok meg kommentben(:
Thank you! L.