I. Meet me...

A nyár elrepült, mivel Jacksonville körül élő rokonaimnál voltam. Anyuék nem akartak eljönni otthonról, mert nekik állításuk szerint pakolni kellett tehát Tiffany-val kellett utazzak. Imádok buszozni, de a húgommal valami borzalom volt. Öt penrenként azt kérdezgette, hogy 'de még mennyi van odáig?' és néha a változatosság kedvéért azt is megkérdezte, hogy 'ugye már nincs sok?'. Az ott lét meg szörnyen gyorsan eltelt. Igaz két hetet voltunk de hét napnak tűnt. Amit lehetett segítettünk, mert a nagyiéknak van egy kissebb farmjuk, de ez nem ugyan olyan volt mint amikor elmentünk csak úgy egy hétvégére. Sajnáltam őket, és utolsó este elsírtam magam vacsora után mikor mosogattam. Arra fogtam, hogy a mosogatószer belecsapódott a szemembe. Nyomi ok ugye? Na, hát mamánál ez bevált, de két ok lehet rá. Az egyik az, hogy tényleg elhitte, a második meg az, hogy tudta, hogy mennyire fáj ez nekem. Utálok búcsúzkodni. Anyuék jöttek értünk, és elvittek az unokatesómékhoz. A lány unokatesóm októberben született, és ő akkor lesz tizenhat az öccse pedig az én drága húgommal egy idős. Az ő szüleinek péksége van. Ross az öccse pedig szinte az enyém is. Általában mikor összevesznek Tif-el akkor velem játszik. Igazából ő autózik én meg fényképezem, de mindketten jól járunk. Szokott olyan is lenni, hogy ketten játszunk. Aranyos gyerek, csak nagy a szája. Kristen nagyon kedves lány, és ő legjobb barátnőmnek mondható, viszont suli közben nem tudunk találkozni. Tavaly azért nem mert mindketten kilencedikesek voltunk, és el voltunk havazva most meg a költözés miatt. Róla azt kell tudni, hogy minden trendi taggal informálva van. Lásd: One Direction, Justin Bieber, Rihanna, és a többiek. Általában azzal vagyunk el, hogy mire én megyek elkészít nekem egy listát Youtube-on és azt hallgatjuk és mesél arról aki éppen érdekel, ami nagyon jó, mert legalább én is hallgatok egy kis modern zenét. Indulás előtt a lelkemre kötötte, hogy látogassam meg Austin Mahone-t én meg bólogattam, hogy mindenképpen. Mint mondtam a búcsúzkodás nem az erősségem, és most el is sírtam magam. Az úton a nemrég feltöltött zenéket hallgattam, de leginkább a What about love teszett Austin-tól meg az Over Again a 1D-től. Szeretek az ablakon kibámulni és csak úgy zenét hallgatni. Nem túl hosszú út állt előttünk, de mivel elmerültem a gondolataimban soknak tűnt.

      -Kislányom itthon vagyunk!-ébreszett anyukám.

      -Nem is aludtam!-pattant fel a szemhélyam anya meg csak nevetett.

      -Pakolni kellene. Csak a ti szobátokat hagytuk ki.-mondta anyu boldogan, de a hangján hallatszott egy kis szomorúság.

Három nap múlva útra készen ballagtunk ki a reptérre. Fájt az üres házat látni, mert csak itt nőttem fel...

Nem sírtam,  most nem volt szabad, mert ha én is sírok(mint a húgom) akkor anya is elérzékenyül azt meg nem akarom. Így összeszorított ajkakkal, és néhány erőltetett mosollyal lépkedtem ki a kocsiig.Apa kocsival ment, hogy azzal ne legyen gond, de annyi csomag volt, hogy nem fértünk már mi is be. Anya elrendezte, a bőröndöket is, és indulhattunk. Tiffany félt repülőre ülni, és nem akart az ablak mellé ülni ami nekem kapóra is jött, mert fényképezhettem. Miután befejeztem még nézegettem a képeket. Rajta maradtak azok is ahol a nagyiékkal vagyok, vagy éppen a disznók között járkáltam. Egy könnycsepp, de gyorsan letöröltem. Mazochista énem azt mondta, hogy "nézd tovább a képeket" és ezt tettem. Aztán jöttek a Kristen-es képek ahogy a posztereivel pózolunk, vagy grimaszolok egy zenének, ő meg örül a sikerének. Lett egy olyan fénykép ahol mindketten úgy nézünk ki mint valami csövesek, és a házuk előtt ülünk egy poszterrel(Azthiszem előtte egy One Direction-os van elébem meg egy Austin Mahone-s került) és a kezünket magunk elé tartottuk tudjátok, mint az igazi 'csövesek'. A marhaságunkat tükrözik, és Kristen-nel azért volt jó lenni, mert mindent megértett, és ha baj volt csak hallgatott. Istenem de utálom a búcsúkat!
A repülőút nem tartott sokat, Tiffany meg végig aludta szerencsére. Anya próbálta Tiffany-t féken tartani, de szinte lehetetlen volt. Miután megkaptuk a bőröndünket és indultunk kifelé apához aki ott várt bennünket. Miami nagyon szép város, egyből beleszerettem, de nem gondoltam, hogy itt fogok lakni. Nagyon örülök neki, hogy itt vagyok és az vagyok aki. Az út csendesen telt, mert mindenki izgult. Én azon, hogy 'ugye nem a húgommal leszek egy szobában?' meg szerintem Tiffany is ugyanezen agyalt csak a nővéres verzióval. Anyuék meg azért, hogy tetszeni fog-e nekünk a ház. Amikor kiszálltunk egy olyan házat pillantottam meg mint amilyenre számíotttam. Örömömben ugráltam és azt mondogattam anyának meg apának ölelés közben, hogy 'ez nagyon szééép!'(igen, így elnyújtva, de nem nyávogva!)  Egy egy emeletes ház volt előttem, ami barnára volt festve. Amikor beléptünk egy előtér fogadott onnan pedig a nappaliba vezetett egy kis út és aztán a konyha. A nappaliban egy lépcső fel vezetett az emeletre. Az emeletért odavoltam, de elképedve fordultam a szüleimhez amikor csak két szobát, két fürdőt és egy teraszt pillantottam meg.
      -Anya-néztem rá.-Nincs külön szobám?-kérdeztem
      -Ó dehogy nem kislányom!-nevetett fel anya jóízűen. Aha szóval azt várta, hogy mikor robbanok?
Megfogta a kezem, és a folyosó végbe vezetett ahol egy kis kamra szerűség volt. Ott vezetett fel az én világomba a kis lépcső.
      -Az enyém a tetőszoba!-kaptam a szám elé a kezem, és anyu felé fordultam.-Köszönöm.-suttogtam miközben megöleltem.
      -Nincs mit.-ölelt meg ő is.
Pár percig még nézegettem az üres szobát és tervezgettem, hogy mit hova teszek, de nem sok időm volt, mert anya vacsorázni hívott.
      -Kínait rendeltem.-mosolygott körbe amikor leültünk.
      -Jó étvágyat mindenkinek!-modtam, és azzal nekiestem a vacsorának.
Vacsora után mindenki ki volt feküdve, de tudtuk, hogy még ki kell pakolni a kissebb, törékenyebb cuccokat. A bútorok el voltak rendezve, meg ki is volt meszelve. Ezek szerint anyuék ezen munkálkodtak  amíg mi a húgommal a rokonoknál voltunk. Berohantam a szobámba, és elkezdtem kiszedegetni a

könyveimet, posztereimet, karácsonyi égőket, ruhák, néhány nyaklánc meg fülbevaló, füzetek és persze az én drága fotelem is ott volt már. Imádtam minden sarkát, de a kedvencem az ágy volt. Szerintem ott fogok tanulni, enni, netezni meg minden ilyesmi. Mind a négy fal más színű ami nagyon teszik. Van lila, fehér, sötét zöld és egy kék is. Azt hiszem ez a kedvenc helyem az egész házban. Mire befejeztem éjfél lett, és arra gondoltam, hogy kimegyek a teraszra, mert onnan rá lehet látni az aranyos fehér házra. Nagyon teszett. Na jó most komolyan azt ecsetelgetem, hogy egy ház 'aranyos' és 'tetszik' nekem?! Ezen gondolkoztam miközben kiértem. Nem volt eddig se valami normális életem, de ahogy éreztem ezután se lesz. Valami vonzott ahhoz a házhoz. Lehet nem a ház, hanem aki benne élt, vagy nem tudom. De még nem is ismerek senkit... Csak néztem a házat, és az ablakokat. A szomszéd házon is volt egy tetőablak. Lehet majd fénnyel üzenni ha egyáltalán él ott fent valaki. De beteg ötletek... Lehet, hogy egy idős házaspár lakik ott én meg üzengetni akarok. Elmosolyodtam, és azt figyeltem meg, hogy az előbb említett ablaknál elhúzodik egy függony, és integetnek. Nem tudtam kivenni az alakból, hogy fiú-e vagy lány de velem egy idősnek nézett ki, tehát nem valami pedo-maci és visszaintegettem. Kicsit elszégyenlltem magam amiért ilyen elméleteket gyártottam, és inkább bementem aludni. Még sokáig forgolódtam mert azon gondolkoztam, hogy ki lehetett az az alak. Lehet egy kedves lány, aki barátkozna velem? Vagy lehet, hogy egy olyan aki  mindent és mindenkit utál? Lehet, hogy egy fiú? Kérdések hada sorakozott a fejemben, és próbáltam valahogy nem figyelni ezekre. Egy óra forgolódás után sikerült valahogy elaludni.
Másnap reggel tízkor keltem. Anya már fent volt, és elmeséltem neki a tegnap esti történetemet miközben a műzlivel játszottam. Haha vissza ötévesnek.
       -Ezek szerint össze ismerkedtél már a szomszéd fiúval?-kérdezte mosolyogva.
       -Tessék?-kérdeztem összeszűkült szemekkel.
       -Az anyukájval az előbb találkoztam amikor jöttem vissza a boltból, és nagyon kedves. Michele-nek hívják.-ecsetelte anyu.
       -Összebarátkoztatok?-néztem rá.
       -Igen!-csattant ki az örömtől.-Képzeld a fia csak egy évvel nagyobb mint te.
       -Az jó...-motyogtam az orrom alatt.
       -Ó és a legjobb hírt az utoljára hagytam!
       -Hűha.-képedtem el. Csak remélni tudtam, hogy nem...
       -Elhívtam őket, hogy estefelé rendezzünk egy kerti party-t.
Ajj anyu mindig túlbuzgó. Ettől féltem, hogy majd lesz egy olyan buli ami csak a felnőttekről szól és Tiffany-

val kell lennem ez alatt. Nem izgultam túlzottan, mivel semmi mozgást nem láttam a szomszédok körül, és én meg voltam könnyebbülve, de anyu meg azon izgult, hogy nem jönnek el.  Felszaladtam felvettem egy laza ruhát és elővetten a fehér fényképezőmet. Állítgattam rajta még és eltelt egy kis idő. Gyorsan felkaptam a fullcap-emet, a kijáratnál felrángattam a cipőmet. Anya, apa és egy idegen nő nevetésére lettem figyelmes és furcsa volt, hogy a húgom nincs a nyakamon, hogy játsszunk már. Kiléptem, és kínomban a fényképezőmet markolásztam amikor odaléptem hozzájuk, a szüleimhez és az idegen nőhöz.
      -Lexie!-rikkantott anyám.-Ő itt Michele, Michele ő itt Alexandra a lányom.
       -Jó estét.-fogadtam el a felém nyúló kezet, és a mosolygó szempárba néztem.-Hogy tetszik lenni?
        -Lexie-becézett.-ne magázodj oké?
        -Oksi.-mosolyogtam.-Tiffany?
Anya csak a kertre mutatott ahol egy kissebb medence volt. Ahogy elhagytam a medencét egy kis szőlővel befutott 'átjárót' pillanottam meg aminek a szélén égők lógtak. A végén pedig a húgomnak kialakított kis játszótér fogadott és egy kis kert. Egy fiú állt a hinta mellett, nekem háttal a húgom beszédét figyelve. Nagyon aranyosak votltak, úgyhogy lőttem egy-két képet, de a húgom ezt is elcseszte.
       -Alexandra! Nem bújócskázunk.-kuncogott, és a fiú is felémfordult. A pír elöntötte az arcom, és azt kívántam bárcsak eltűnhetnék onnan. Hosszasan nézett mosolyogva én meg a cipőm orrát nézegettem. Mikor felnéztem egy kék szempár fogadott meglepően közelről...

 Megint a végére írok!(:
Szeretném megköszönni annak a három embernek aki szánt rám(és persze a blogra) annyi időt, hogy kommenteljen. Remélem, hogy ez a rész is tetszett, és megint fogtok nekem itt hagyni valami kis nyomot. Felíratkozni is lehet ám, mert nem harapok!(: